1965. április 16-án, New Yorkban született. Szülei híres Broadway
sztárok, édesanyja Gretchen Cryer, drámaíró, dalszövegíró, színésznő és
énekes, édesapja, Donald David Cryer színész és énekes,aki eredetileg
miniszterelöknek tanult. Apai nagyapja, Rev. Dr. Donald W. Cryer, egy
jól ismert metodista lelkész a Nyugat Ohioi konferencián. Mikor Jon
három éves volt, a szülei elváltak, így később édesapjának lett egy
másik nőtől egy lánya, Robin, Jon-nak a féltestvére. Robin mellete
Jon-nak van még egy testvére Shelly.
Jon 12 évesen elhatározta, hogy színész akar lenni, ebben anyukája
segített, és elvitte a Stagedoor Manor nevezetű előadó művészeti nyári
táborba, ahol színészetet tanult.
1983-ban végzett a középiskolával, ahol osztálytársa volt a forgatókönyvíró és filmrendező, Boaz Yakin.
Anyja "nagy csalódására" Cryer kimarad a főiskolai tanulmányokból, és elmegy Londonba tanulni a Művészeti Akadémiába.
Karrier
1984,Cryer 19 évesen debütál a Fotós Szerelem című romantikus, dráma
filmmel, amiben főszerepet játszik. Később kisebb televíziós filmekben
folytatott szerepeket, egészen 1986-ig, amikor megjelenik a Álmodj
Rózsaszínt című tini romantikus vígjáték-dráma film, amiben ismét
főszerepet játszik Philip F. "Duckie" Dale néven, melynek a szereplése
negatív kritikákat kapott, és ennek következtében törölték az első
szezonból.
Pár évvel később szerepelt a Nagy durranás nevezetű vígjáték filmben
Charlie Sheennel karöltve, amit a kritikusok pozitívan fogadtak.
2003-ban a Két pasi - meg egy kicsi című filmben Alan karakterét
alakítja Charlie Sheen és Angus T. Jones mellet. Ennek a sorozatnak
köszönhetően 5 Emmy-díj jelölést, és 1 Emmy-díjat tudhat magának.
Magánélet:
1999-ben feleségül vette Sarah Triggert, és 2000 június 27-én
megszületett fiúk, Charlie Austin, de később 2004-ben elváltak. 2007
januárjában Jay Leno showjában bejelentette, hogy eljegyezte Lisa
Joynert, később 2007 júniusában, Mexikóban összeházasodtak, máig együtt
vannak. 2009-ben örökbefogadtak egy kislányt, Daisyt, nem sokkal a
születése után került hozzájuk. Jon fiát, Charlie-t közösen nevelik,
viszont a családban viszályok is előfordulnak, ugyanis volt felesége
bérgyilkost fogadott Jonra és a felesége is el akar válni tőle.
Érdekességek:
- Jon-t megkérték, hogy jelentkezzen a Jóbarátokból Chandler szerepére.
Jon felolvasását videokamerával felvették brit ügynökség munkatársai,
el is küldték, de az úton elveszett az anyag, és így Matthew Perry kapta
meg Chandler szerepét.
- A sorozat (Két pasi meg egy kicsi) egyik részében is elsütötték a
poént, hogy Jon-t a valóságban is gyakran összekeverik Matthew
Broderickkel.
- Két pasi meg egy kicsi című sorozat 3 részének ő volt a rendezője
- Fia keresztneve ugyanaz, mint Charlie Sheené, akivel két filmben is játszott.
- Élete hasonlít a Két pasi meg egy kicsi szereposztásához, valahogy ugyan úgy alakul az élete.
- Szerepelt a Hannah Montana egyik részében, Lily apját játszva,
érdekesség, a jelenetben telefonál, a bátyjával, Charlieval. Ez olyan
jelzés volt a Két pasi meg egy kicsi felé.
- A filmszínészet és a színház közül a színházat választja.
- Jon rögtön aláírta a 7. évad utáni szerződést a 8.-9. évadra, de
Charlie Sheenre és Angus T. Jonesra várni kellett, azt hitték, ők fogják
tönkre tenni a sorozat jövőjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése