Matthew Steven LeBlanc amerikai színész, aki 1967. július 25-én a
massachusettsi Newtonban született, az Egyesült Államokban. Legismertebb
alakítása Joey Tribbiani karaktere volt a rendkívûl népszerû Jóbarátok,
és a kevésbé sikeres Joey címû sorozatban. Ezért a szerepéért háromszor
jelölték Emmy-díjra, és háromszor jelölték Golden Globe-díjra.
Szülei Paul LeBlanc és Pat Grossman. Családjában van angol, ír és
holland származású egyaránt, de fõleg olasz származású karaktereket
alakít.
Amikor Matt 8 éves volt, motorversenyzõ akart lenni. Több versenyen is
részt vett, majd végül feladta. Végzettsége szerint ács, középiskolás
korában az Arany kalapács díjat is elnyerte.
1985-ben fejezte be a középiskolát (Newton North High School), majd
Bostonba járt fõiskolára, de a második szemeszter elején abbahagyta.
Anyja bíztatására kezdett el foglalkozni a színészettel.
1987-ben több olyan reklámban szerepelt, mint pl. a Levi's 501, a
Coca-Cola, a Doritos, valamint a Heinz ketchup, amely elnyerte a rangos
Arany Oroszlán-díjat az 1987-es Cannes-i Filmfesztiválon.
1988-ban kezdett el színészetet tanulni. Egy éven belül fõszerepet
kapott a TV 101 címû sorozatban és visszaköltözött Los Angelesbe.
Többször feltûnt - a nálunk is látható - Rém rendes család pár részében
is.
1991-ben Alanis Morrisette Walk Away címû klippjében Alanis barátját
játszotta, majd szerepet kapott a Rém rendes család spin-offjában, a Top
of the Heap-ben. A rövidéletû sorozat mindössze 7 epizódot élt meg,
melyeket 1991 áprilisában és májusában láthatott az amerikai közönség.
1994-ben beválogatták Jóbarátokba. Joey Tribbiani szerepét 12 éven
keresztül játszotta: a Jóbarátok 10, és a Joey 2 évadában. Amikor Matt
LeBlanc a szereplõválogatásra ment, mindössze 11 dollárja volt, az elsõ
fizetésébõl elõször egy vacsorát vett. A Jóbarátok utolsó két évadában 1
millió dollárt kapott epizódonként.
Nagyobb mozifilmjei: Ed (1996), Lost in Space (1998), Charlie angyalai
(2000), A királynõ titkosügynökei (2001), Charlie Angyalai 2: Teljes
gázzal (2002)
2004-ben a Jóbarátok készítõi felkérték a sorozat folytatásának a
fõszerepére, és elkészült a Joey címû sorozat. Ez a sorozat mindössze
két évadot élt meg.
Matt jelenleg több színházban is játszik. Látható a Private Wars-ban,
az Out of gas Lover's Leap-ben és az a Streetcar Named Desire-ben.
2003. május 3-án Matt feleségül vette Melissa McKnight-ot és 2004.
február 8-án kislányuk született, Marina Pearl LeBlanc. Marina egy ritka
agyi rendellenességgel született, amely mozgásszervi zavarokat okoz.[1]
2006. január 1-jén Matt LeBlanc beadta a válókeresetet, kibékíthetetlen
ellentétekre hivatkozva. A válást október 6-án mondták ki. A sajtó
szerint a válás oka Andrea Anders, aki a Joey címû sorozatban volt Matt
partnere.
Az elmúlt 10-15 évben szenvedélyes tájkép fotós lett, eljutott
Amsterdamba, Svájcba, Németországba, Vancouverbe és az USA számos
helyére
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése