Leonardo Wilhelm DiCaprio 1974. november 11-én, Los Angelesben
született Irmelin Indenbirken német származású titkárnő, valamint George
DiCaprio képregényrajzoló és forgalmazó egyetlen gyermekeként.
Édesanyja még az 50-es években költözött Németországból az Egyesül
Államokba; édesapja olasz, német és amerikai felmenőkkel rendelkezik;
anyai nagyanyja, Helene Indenbirken (született Yelena Smirnova) pedig
Oroszországból vándorolt be Németországba. Szülei Los Angelesben, a
főiskolán találkoztak, azonban elváltak, amikor Leo egyéves volt.
Nagyrészt édesanyja nevelte, de apjával is sokat találkozott. Los
Angeles közelében nőtt fel, iskoláit a Seeds Általános Iskolában kezdte,
majd a John Marshall Középiskola után a Center for Enriched Studies
tanulója lett négy évre.
Karrierjét reklámokban és oktatófilmekben kezdte. Első komolyabb
szerepe az 1990-es Parenthood (Vásott szülők) című sorozatban volt,
amelyben 12 epizód erejéig volt látható, ám ezzel egy időben több egy
epizódra szóló szerződése volt folyamatban. Mindezek ellenére mégis a
Santa Barbara című sorozatban néhány részben alakított Mason Capwell
karakterével szerezte meg első díját a Young Artist Awardson, mint
Legjobb fiatal színész. Filmes debütálása a Rémecskék 3 című
horror-vígjátékban volt, az áttörésrést azonban két évvel később az Ez a
fiúk sorsa című film hozta meg, ahova 400 fiatal, feltörekvő színész
közül kiválasztották, hogy Robert De Niro oldalán szintén főszerepet
játsszon a filmben. Szintén 1993-ban jelent meg a Gilbert Grape, melyben
Johnny Depp szellemi fogyatékos öccsét alakította. A filmben nyújtott
alakítása annyira meggyőzte a szakma kritikusait, hogy alakításáért
Golden Globe és Oscar-díjra jelölték. Ekkor mindössze 19 éves volt.
Erőfeszítései és tehetsége megtérülni látszottak: egyre nagyobb nevek
oldalán kapott szerepeket. 1995-ben a Gyorsabb a halálnál című western
filmben játszott Gene Hackmannel, Sharon Stone-nal és Russell Crowe-val.
95-ben további két filmje is megjelent, melyeknek köszönhetően tovább
nőtt a népszerűsége. Az Egy kosaras naplójában a drogos Jimmy Carrrollt,
a Teljes napfogyatkozásban pedig egy 19. századi költőt, Arthur
Rimbaudot formálja meg, aki homoszexuális kapcsolatot folytat Paul
Verlaine-nel. 1996-ban a Baz Luhmann rendezésében készült
Shakespeare-dráma, a Romeo + Júlia férfi főszerepét kapta meg. A film
érdekessége, hogy megtartotta az eredeti műben szereplő párbeszédeket.
Az igazi sztárok közé azonban akkor sikerült belépnie, mikor Kate
Winslet oldalán főszerepet játszott James Cameron 1997-es Titanic című
valós történeten alapuló filmjében. A film a mai napig a legtöbb
bevételt hozó filmnek számít a világon, emellett pedig tizenegy
Oscar-díjjal jutalmazták. A nagy sikernek köszönhetően az egész világ
megismerte a nevét, és világszerte tini lányok millió kezdtek el érte
rajongani, és ráaggatták a szívtipró jelzőt.
1998-ban A vasálarcosban egyszerre két szerepet, XIV Lajos királyt és
Fülöpöt alakította. Annak ellenére, hogy a film vegyes kritikákat
kapott, mégis 180 millió dollár bevételt hozott világszerte. 2000-ben
Alex Garlang 1996-os, azonos című regénye alapján készült A part című
kalandfilmben formálta meg Richardot, aki hátizsákos turistaként keresi a
tökéletes lakhelyet egy a Thai-öbölben. A munkálatok alatt azonban a
készítők összetűzésbe kerültek a thai hatóságokkal Ko Phi Phi szigete
miatt, mert a forgatás az ott folyó munkák nem tettek jót a
környezetnek, és illegális is volt.
Igyekezett maga mögött hagyni a róla kialakult képet, és sokrétű
színésszé válni. Ennek első lépéseként főszerepet vállalt Steven
Spielberg Kapj el, ha tudsz! (2002) című filmjében, ahol Frank Abagnale
Jr-ként még 19 éves kora előtt több személyiséget felhasználva több
millió dolláros csalásokat követ el a 60-as években. A forgatások 52
napig tartottak 147 helyszínen, a kritikák is kedvezőek voltak, tehát
előre borítékolható volt a film sikere, amit aztán később a 351 millió
dolláros bevétel is igazolt. Szintén 2002-ben szerepelt Martin Scorsese
New York bandái című filmjében, amely a 19. század közepén játszódik. Ez
a film volt Scorsese legnagyobb költségvetésű (103 millió dollár)
filmje, azonban a nyolc hónapnyi munka meghozta a gyümölcsét, és bár Leo
alakítását a kritikusok dicsérték, ezt felülmúlták a Daniel
Day-Lewisról alkotott vélemények. Leo folytatta a közös munkát
Scorsesével. Ennek eredménye az 1920 és 1947 között játszódó Az aviátor
(2004) lett, amelyért megkapta második Oscar-jelölését, azonban ezt sem
sikerült díjra váltania.
A Scorsesével közös, harmadik filmjük A tégla (2006) lett, amelyben
Billy Costigant, a bostoni maffiába beépülő FBI-ost alakít. Ugyanebben
az évben jelent meg a Véres gyémánt is, melyben Jennifer Connelly és
Djimon Honshu oldalán alakította Danny Archer gyémántcsempészt, amelyért
harmadszor is esélyt kapott az Oscar-díj elnyerésére. 2008-ban a David
Ignatius regénye alapján készült Hazugságok hálójában, majd ismét Kate
Winslet oldalán, a színésznő akkori férje, Sam Mendes rendezésében
készült A szabadság útjaiban láthatják a nézők. Utóbbiért a 66. Golden
Globe Díjátadón mindkét főszereplőt jelölték a filmben nyújtott
alakításukért.
Azt, hogy Leo szívesen dolgozik együtt a jól bevált rendezőkkel, mi sem
bizonyítja jobban, hogy 2010-ben ismét egy Scorsese-filmben, a
Viharszigetben vállalt főszerepet, ami egy szigeten található
pszichiátriai intézetben játszódik. Még ebben az évben a mozikba került a
Christopher Nolan által rendezett sci-fi, az Eredet is, melyben az
álmokat kutatják. A film a megjelenés nyitónapján 21 millió dollárt, az
első hét után pedig máris 62,7 millió dollár bevételt ért el. A Clint
Eastwood által rendezett életrajzi filmben, a J. Edgarban (2011) az FBI
első, ellentmondásos igazgatójának, J. Edgar Hoovernek az életét és
karrierjét követhetjük nyomon Leó főszereplésével. 2012 végén került a
mozikba a Quentin Tarantino rendezésében készült Django elszabadul
(Django Unchained), amelyben a rabszolgatartó Calvin Candie-t formálja
meg.
Még ebben az évben bemutatásra kerül A nagy Gatsby (The Great Gratsby),
majd pedig Martin Scorsese-vel ötödik közösen elkészített filmje, a The
Wolf of Wall Street, amely egy 1900-as években megtörtént tőzsdeügynök
csalási és pénzmosási ügyét dolgozza fel.
Leo elkötelezett környezetvédő, így hibrid autója van, és házát
felszereltette napelemekkel. 2007-ben a 11 Hours (Az utolsó óra) című
filmjének promóciója során szót emelt a globális felmelegedésről,
miszerint ez napjaink legfontosabb környezetvédelmi kihívása. Még
1998-ban édesanyjával együtt 35 ezer dollárt adományozott a Leonardo
DiCaprio Computer Cneternek, ami annak a Los Angeles Puclic Library-nak
az része, amely gyermekkori otthona helyén épült. Az épületet az 1994-es
Northridge-i földrengés után újjá kellett építeni, hogy 1999-ben újra
megnyithassák, a színész pedig ehhez járult hozzá. A 2004-es
elnökválasztáson John Kerry szenátor elnöki kampányát támogatta, a
2008-ason pedig Matt Damonhoz hasonlóan Barack Obama kampánya mellett
tette le voksát demokrataként. 2006-ban, a Véres gyémánt című filmjének
forgatása során a mozambiki SOS Children's Village (SOS Gyermekfalu)
néhány lakóját látogatta meg, és elmondása szerint nagy hatással volt rá
ez az élmény. 2010-ben pedig 1 millió dollárt adományozott a Haiti
földrengés károsultjainak megsegítésére, valamint ugyanennyit az orosz
Wildlife Conservation Society-nek. Los Angeles-i és New York-i otthona
mellé vásárolt egy belizei szigetet is, ahol öko-barát otthont rendezett
be.
Szerelmi élete gyakori és kedvelt témája a médiának, ugyanis barátnői
egytől-egyig ismertek a modellszakmában. 2001-ben találkozott a német
származású brazil modellel, Gisele Bündchennel, akivel egy se veled, se
nélküled kapcsolatot folytattak 2005-ig. Még ugyanebben az évben,
novemberben összejött a szintén modellként dolgozó, izraeli Bar
Refaelivel, akivel a U2 egyik Las Vegas-i partiján ismerkedett meg. Leo
2007 márciusában ellátogatott Hod Hasharonba, ahol barátnője bemutatta
szüleinek. 2009 júniusában közös megegyezés után tartottak egy hat
hónapos szünetet, majd 2010 elején ismét egy párként mutatkoztak.
December olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a színész át akar térni a
zsidó vallásra, hogy barátnőjét az ő vallásának hagyományai szerint
vehesse feleségül. erre azonban nem került sor, ugyanis 2011 májusában
szakítottak, de barátként továbbra is tartják a kapcsolatot. A 2011-es
Cannes-i Filmfesztivál alatt jött össze a Gossip Girl egyik
szereplőjével, Blake Lively-vel, ennek azonban pár hónap múlva,
októberben vége lett. 2011 decemberében került nyilvánosságra a
kapcsolata a Victoria’s Secret modellel, Erin Heathertonnal, akivel
Sydney-ben a The Great Gatsby című filmjének munkálatai alatt
találkozgatott. Erinnel való kapcsolatának 2012 októberében lett vége.
– Egyik legjobb barátja Tobey Maguire, akivel még 1990-ben találkozott a Parenthood című sorozat meghallgatásán.
– A Titanic főszereplőnőjével, Kate Winslettel szintén nagyon jó barátok.
– Az 1995-ben forgatott Don kocsmája című film észak-amerikai terjesztését a másik főszereplővel, Tobey McGuire-rel megakadályozták, ők ugyanis nem szerették volna, ha film bemutatásra kerül a mozikban. A filmet végül mégis bemutattál a 2001-es Berlini Filmfesztiválon.
– 2007 májusában a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb emberei közé sorolta.
– Az első reklám, amiben szerepelt, egy tejreklám volt.
– 1996-ban visszautasított egy James Dean életéről szóló film főszerepét, mert nem tartotta magát elég tapasztaltnak hozzá.
– Példaképei Robert De Niro és Jack Nicholson.
– Legszívesebben Martin Scorsesével dolgozik együtt.
– Ő lett a hetedik legfiatalabb színész, akit Oscar-díjra jelöltek.
– Gyermekkorában néhányszor az édesanyjával járt Németországban, hogy meglátogassák ott élő nagymamáját.
– A Titanic főszereplőnőjével, Kate Winslettel szintén nagyon jó barátok.
– Az 1995-ben forgatott Don kocsmája című film észak-amerikai terjesztését a másik főszereplővel, Tobey McGuire-rel megakadályozták, ők ugyanis nem szerették volna, ha film bemutatásra kerül a mozikban. A filmet végül mégis bemutattál a 2001-es Berlini Filmfesztiválon.
– 2007 májusában a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb emberei közé sorolta.
– Az első reklám, amiben szerepelt, egy tejreklám volt.
– 1996-ban visszautasított egy James Dean életéről szóló film főszerepét, mert nem tartotta magát elég tapasztaltnak hozzá.
– Példaképei Robert De Niro és Jack Nicholson.
– Legszívesebben Martin Scorsesével dolgozik együtt.
– Ő lett a hetedik legfiatalabb színész, akit Oscar-díjra jelöltek.
– Gyermekkorában néhányszor az édesanyjával járt Németországban, hogy meglátogassák ott élő nagymamáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése