John Joseph "Jack" Nicholson 1937. április 22-én látta meg a napvilágot
New York városában. Édesanyja, June, showgirl volt, apja kiléte máig
tisztázatlan. Anyai nagyszülei nevelték fel, és a színész közel negyven
évig abban a tudatban élt, hogy ők a szülei, vér szerinti anyját pedig
nővérének hitte.
Nicholson a New Yersey állambeli Neptune-ban nevelkedett, ahonnan
később a család Spring Lake-be költözött. Középiskolája, a Manasquan
High School, ahonnan 1954-ben érettségizett, tiszteletére színház és
dráma-díjat nevezett el róla.
A középiskola befejeztével a film városába költözött, ahol eleinte
futárként dolgozott William Hanna és Joseph Barbera mellett az MGM
rajzfilmstúdiónál. Munkát ajánlottak neki animációs rajzolóként is, ő
viszont színészi ambícióira hivatkozva elutasította azt. Csatlakozott a
Players Ring Theatre színi társulathoz, és megkapta első tévés
szerepeit.
Első filmszereplésére 1958-ban került sor a Nyafogó gyilkosban. Az
elkövetkezendő évtizedben Nicholson számos filmben és sorozatban tűnt
fel, viszont egyik sem hozott számára különösebb ismertséget. A 60-as
években szerencsét próbált íróként is, ő írta többek között a Peter
Fonda és Dennis Hooper főszereplésével készült Az utazás, valamint a
Head című mozi forgatókönyvét.
A színészi karrierjében áttörést végül az 1969-es Szelíd motorosok
hozott. Nicholson ezúttal Fonda és Hooper mellett szerepelhetett, miután
Rip Torn visszalépett a külön neki írt szereptől. Ez a film egyszerre
hozott számára ismertséget és szakmai elismerést, és begyűjthette vele
első Oscar-jelölését, amelyre a következő évben rögtön ráduplázott az Öt
könnyű darab főszerepében nyújtott alakításával.
A 70-es években sikert sikerre halmozott, szerepelt Az utolsó
szolgálatban és Roman Polanski Kínai negyedében, mindkettőért további
jelöléseket szerzett, 1975-ben pedig végre elnyerte első Oscar-díját a
Száll a kakukk fészkéreért. A Hajts, mondta és az Irány délre! filmekkel
kipróbálta magát rendezőként, illetve kisebb szerepet vállalt Az utolsó
filmcézárban és a Missouri fejvadászban. 1980-ban a Ragyogásban volt
látható, amelyet mai napig az egyik legemlékezetesebb szerepeként
tartanak számon.
Az ezt követő évtizedben tovább ívelt felfelé a karriere, olyan filmek
fűződnek a nevéhez, mint A postás mindig kétszer csenget, Az Eastwick-i
boszorkányok, A híradó sztárjai, a Vörösök, A Prizzik becsülete és a
Gyomok között. Utóbbi háromért további Oscar-jelöléseket gyűjtött, a
Becéző szavakban végzett munkájáért pedig az Akadémia másodszor is
díjazta.
1989-ben ő játszotta Tim Burton Batman filmjében Joker pszichotikus
karakterét, 1992-ben pedig az Egy becsületbeli ügy újabb Oscar-jelölést
hozott számára. Mindazonáltal a színész nem minden szerepe kapott
pozitív visszajelzést, ugyanebben az évben ugyanis a legrosszabb
alakításért járó Arany Málna-díjra is jelölték a Zűrös manus és a Hoffa
című filmekért. A helyzet iróniájához hozzátartozik, hogy utóbbival egy
Golden Globe-jelölést is szerzett.
1996-ban ismét Burtonnel dolgozott, ezúttal a Támad a Mars!-ban, ahol
két szerep is jutott neki. A stúdió ugyanis eleinte ellenezte, hogy
Nicholson karakterét megölik a film során, így Burton írt neki egy másik
szerepet - majd azt is megölte. 1997-ben Helen Hunt oldalán játszott a
Lesz ez még így se!-ben, amelyért mindkettejüket Oscarral jutalmazták.
2001-ben a moszkvai filmfesztivál az abban az évben létrehozott
Stanislavsky-díjban részesítette addigi munkájáért. 2002-ben ekkorra már
sokadik jelölését gyűjtötte be az Akadémiától a Schmidt történetében
nyújtott alakításával. Szerepelt a Ki nevel a végén?-ben, a Minden
végzet nehézben és ő játszotta A Tégla neurotikus maffiavezérét, Frank
Costellót. 2007-ben Morgan Freemannel szerepelt a Bakancslistában,
legutóbb pedig 2010-ben volt látható egy kisebb szerepben a Honnan
tudod?-ban.
Karrierje során összesen 12-szer jelölték Oscarra, és 3-szor díjazták.
2008-ban bekerült a kaliforniai hírességek csarnokába, két évvel később
pedig szülőállama, New Yersey ugyanebben a megtiszteltetésben
részesítette. 2011-ben a Brown egyetem tiszteletbeli doktorává avatta.
Nicholson 1962 és 1968 között élt házasságban Sandra Knighttal, akivel
egy gyermekük született. Azóta nem nősült meg. Hosszabb kapcsolata volt
Anjelica Houstin és Lara Flynn Boyle színésznőkkel, további
kapcsolataiból pedig még négy gyermeke született.
1994-ben vandalizmus vádjával illették, amiért golfütőjével szétverte
egy autó szélvédőjét és tetejét. Az ügyben végül peren kívüli megegyezés
született, Nicholson pedig később úgy nyilatkozott, hogy egy közeli
barátja halála miatt kerülhetett ilyen feldúlt állapotba, ami az
incidenshez vezetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése